2020. december 9., szerda

 EGYETEMI FORMATERVEZÉSI FELADAT - PENDRIVE TERVEZÉS

A SzE-AK Tanító szakán is előfordul néha egy-két formatervezési feladat, amihez szerencsére segítségül tudtam hívni az ötvös szakmai tanulmányaimat. Mivel az aktuális egyetemi feladatom egy korábbi ötvös tárgyamból alakult tovább, úgy gondoltam, hogy illene itt is megjelenítenem, hogy egy helyen szerepelhessenek.

A Pendrive tervezés során a korábbi kaulgyűrű feladatom jutott eszembe, és ezzel gondolkodtam tovább. Maga a tobozforma a mai napig kedves számomra, így egy Toboz Pendrive Ékszercsaládot terveztem. A feladatleírásban ugyan nem követelték meg a téma részletes körüljárását és kifejtést, hiszen leendő Tanító néniként nem ez a feladatom. Ennek ellenére az ötvös szakmabeli múltam nem hagyta, hogy csak úgy összecsapjam a feladatot, hanem egyre jobban belemerültem. A szerkezeti és összeállítási megoldásokra, illetve műszaki rajzokra ugyan idő hiányában nem sikerült kitérnem, de igyekeztem legalább az alapanyag és technika szempontjából végiggondolni a lépéseket.